Veres róka, vörös bársony, piros rózsa. A piros/vörös a magyar nyelvben és kultúrában

A címben szereplő két ’piros’ jelentésű színnév nemzetközi diskurzusban is megjelenő témáját jelen kötet néprajzi/kulturális antropológiai (részben kultúrtörténeti), ill. nyelvészeti (részben nyelvtörténeti) megközelítéssel vizsgálja. Azt a kérdést teszi fel, miért rendelkezik a magyar nyelv két hasonló jelentésű és jelentőségű színnévvel a piros szín kifejezésére. Erre egyrészt nyolc településen színmintás kísérleteket is magában foglaló, másrészt több digitális szövegkorpuszban végzett kutatás alapján azt a választ adja, hogy ennek a két színelnevezésnek a párhuzamos megléte elsősorban történeti perspektívában értelmezhető. Az írott források tanúsága szerint ugyanis eredetileg a veres/vörös volt e színtartomány egyeduralkodó („hivatalos”) elnevezése, ill. a piros szín gyűjtőfogalma maradt egészen addig, míg a nyelvünkben a 19. századtól gyakorivá váló piros háttérbe nem szorította. Napjaink élőnyelvében azonban már ez utóbbi színnév (a moldvai csángó dialektus) kivételével teljesen kiszorította a veres/vöröst – legalábbis a piros színtartomány kifejezésében. Vagyis a kutatásban egyértelmű igazolást nyer, hogy a piros a kognitív piros színkategória jelölésében ma pontosan ugyanazt a („kategóriajelölő”) szerepet játssza, mint amit korábban a veres/vörös töltött be. A kérdéses színneveknek – régi szövegeinkre jellemző – gyakoriságában és kontextusaikban bekövetkező változásokat alaposabban nyomon követve az is kiderül, hogy a piros színkategória szintén változott az elmúlt évszázadok során. Méghozzá apránként összeszűkült, főleg miután kivált belőle a rózsaszín, melynek kifejezésére egykor azonban nem csupán a rózsaszín (ill. a testszín, a barackvirágszín stb.) szolgált, hanem a piros szó is. Jelen könyv ugyanis arra nézve is számos bizonyítékot vonultat fel, hogy a már a kódexirodalomtól kezdve pozitív konnotációkkal rendelkező piros eredeti alkalmazását és vizuális szemantikáját tekintve részben a rózsa, a hajnal, az arc és a bíbor szavakkal, ill. ezek vonzónak vélt tónusával állhatott rokonságban, nem pedig általában a pirossal.